Rossz hír a diákoknak: szigorúbb lesz a felvételi 2020-tól

Az már most biztos, hogy 2015-ben és 2016-ban is emelkedik a minimumponthatár, de 2020-tól a nyelvvizsga is az egyetemi-főiskolai felvételi feltétele lehet. Hogyan szabná át a felvételi rendszert a felsőoktatási államtitkárság?

A 2015-ös felvételin csak az kerülhet be alap- és osztatlan szakokra, aki legalább 280 pontot gyűjt az 500-ból, 2016-ben pedig már 300 lesz a minimumponthatár - ezzel a szigorítással eddig is tisztában voltak azok a diákok, akik jövőre vagy két év múlva felvételiznek majd valamelyik egyetemre vagy főiskolára. 2020-tól azonban nagyobb változások várnak a felvételi rendszerre - legalábbis erről árulkodik az új felsőoktatási stratégia.

 

Kötelező nyelvvizsga?

A magyar állami ösztöndíjhoz való hozzáférést szakspecifikus bemeneti pontszámrendszerrel kell szabályozni, 2020-tól pedig indokolt lehet legalább egy nyelv középfokú ismeretének megkövetelése.

Ez azt jelenti, hogy - ha a Felsőoktatási Kerekasztal és a kormány is rábólint a tervre - a 2020-ban felvételizők, vagyis a mostani hetedikesek csak akkor kerülhetnek majd be valamelyik egyetemre vagy főiskolára, ha legalább egy idegen nyelvből középfokú nyelvtudásuk van. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ezt nyelvvizsgával, emelt szintű nyelvi érettségivel vagy más módon kell-e majd bizonyítani, az viszont szinte borítékolható, hogy így hátrányba kerülnek majd azok a diákok, akik olyan középiskolában tanulnak, amelynek nem elég erős a nyelvoktatása, és a szüleik sem tudják finanszírozni a különórákat.

 

Kötelező emelt szintű érettségi?

A felsőoktatási stratégia arra is kitér, hogy meg kell vizsgálni, mely szakokon kellene 2020-tól kötelezővé tenni az emelt szintű érettségit. A felsőoktatási államtitkárságon elkészített anyag megfogalmazása arra utal, hogy nem gondolkodnak a nehezebb, egyben több pontot érő érettségi teljes kötelezővé tételén - pedig az a kétszintű érettségi rendszer 2005-ös bevezetése óta vita tárgya.

Forrás: eduline.hu

Közelgő események az iskolákban

További események megjelenítése
Gyurkovics Hetek

Gyurkovics Tibor Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Budapest

Bővebben

Szeretné reklámozni az iskoláját?

Gyors kapcsolatfelvétel

info@iskolaklistaja.eu

* ezek a kapcsolatok nem iskolai kapcsolatok, hanem az IskolákListája.eu szerver üzemeltetőjének kapcsolatai.

Weboldal üzemeltetője

just4web.cz s.r.o.
Cégjegyzékszám: 27547876

Menjen a kapcsolatfelvételhez