23.2.5501
Gyurkovics Tibor Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, Budapest
Pedig a nyelviskolai kurzus önmagában nem elég. Még akkor sem, ha extra intenzív tanfolyamra fizettek be - ha otthon nem foglalkoztok naponta legalább egy órát a nyelvtanulással, akkor minden hiába.
Ami persze unalmas. De miért ne nézhetnétek sorozatokat vagy filmeket az adott nyelven? Miért ne olvashatnátok bulvárlapokat? Már ha szeretitek a celebtémát - ha a gazdaság vagy a politika érdekel titeket, valamivel nehezebb dolgotok lesz, mert ezeknek a gazdasági-politikai lapoknak a nyelvezete sokkal nehezebben értelmezhető. Persze ha a középfokig már eljutottatok, ezzel sem lesz gondotok.
Útba kell igazítani egy eltévedt turistát? Erasmusos hallgatóknak szervezett buli van az egyetemi klubban? Használjátok ki ezeket a lehetőségeket, még akkor is, ha eleinte úgy érzitek, a másik egy szót sem ért abból, amit megpróbáltok neki elmondani. Gyakorlásnak mindenképpen jó lesz.
Miközben az összehasonlításnak az égvilágon semmi értelme nincs. Mindegyik nyelv más és más, előbb-utóbb pedig arra is ráéreztek majd, milyen jó érzés, amikor egy tipikus angol/német/spanyol/orosz/kínai fordulatot használtok.
Forrás: eduline.hu
Áfonyás u. 18/a, 3529 Miskolc
Telefon: 46/562200
WWW: www.martinjanos.hu
Malomvölgyi u. 1/b., 7636 Pécs
Telefon: 72/550710
WWW: www.simonyi.sulinet.hu
Budai Ézsaiás utca 8/A, 4030 Debrecen
Telefon: 52/471-798
WWW: www.dszcbaross.hu
Mester u. 23., 1095 Budapest
Telefon: 06-1/2159254
WWW: telekiblankabp.hu
Lomb u. 41., 1139 Budapest
Telefon: 1/3508326
WWW: www.forrai.hu